Meghívó a Kautz TDK Fórumra

2018. február 27-én 17 órától TDK Fórum lesz a Kautz Gyula Közgazdász Szakkollégium Társalgójában. Részletek és a jelentkezés módja a cikkben.

"Kautz TDK Fórum: Az ember a TDK mögött" elnevezésű kötetlen szakmai beszélgetés lesz 2018. február 27-én, kedden 17 órától a Kautz Gyula Közgazdász Szakkollégium Társalgójában (Multifunkciós Kollégium, K0/2. emelet). Az esemény célja, hogy a résztvevők megismerjék a motivációt a TDK mögött, tapasztalatokat cseréljenek, valamint a TDK-ra készülő hallgatók motivációt gyűjtsenek egy TDK-dolgozat elkészítéséhez. Az esemény regisztrációhoz kötött, amelynek határideje 2018. február 16. 12:00. A további részletek, valamint az esemény meghívója ITT található.

Köszöntő

A Kautz Gyula Közgazdász Szakkollégium a Széchenyi István Egyetem első szakkollégiuma, amely 1997. szeptember 21-én alakult Győri Széchenyi Szakkollégium néven. Szakkollégiumunk célja, hogy a gazdaságtudományok iránt érdeklődő tehetséges, ambiciózus, alkotási vággyal rendelkező diákok szakmai tevékenységét segítse, ösztönözze és koordinálja. A Szakkollégium ehhez tagjai számára megteremti a megfelelő
infrastrukturális és tudományos szellemi környezetet, hogy a szakkollégisták tudását, felkészültségét és lehetőségeit szélesítve megalapozza a jövő értelmiségi bázisát és öregbítse a Széchenyi István Egyetem és a közgazdasági képzés jó hírnevét.

Galéria

Eseménynaptár

Elérhetőségeink

Kautz Gyula Közgazdász Szakkollégium

9026 Győr, Egyetem tér 1.

kautz@sze.hu

Programigazgató:

Vinkóczi Tamás - egyetemi tanársegéd (vinkoczi.tamas@sze.hu)